Miről mesélnek a számok?

Kóris István tollából:

Több helyen is találunk számokat a Danuvián, ez néhány embert megzavar vagy tévútra vezet ezért ejtenék róluk néhány szót.

Az egyik lényeges a váz és a motorszám.
Mint a nevükből sejthető az egyik a vázon (a jobb oldalon a motortartó csavar felett található) a másik a blokkon (a bal oldalon a henger talpánál) van.
Mindkét alkatrészből készült alkatrész utánpótlásként számozatlan darab, de a gyárból összeépített széria motorkerékpárként csak váz és motorszámmal rendelkezve kerültek ki, ezek a számok egyeztek is járművenként ezáltal is igazolva az összetartozásuk.
Ettől csak a White típusok térnek el, ahol nincsen a vázba szám ütve, hanem váznyaktábla hordozza a váz és motorszámot, ami abban az esetben a motorblokk párosító-(illesztő) száma.
A motorblokkon található elöl a két fél blokkházon egy-egy számsor melyek a párosító számok, a két fél összetartozását hivatottak igazolni.
A gyárból csak azonos párosító számmal kerültek ki motorblokkok, az összes ma létező felemás (tehát eltérő számsor a jobb és a bal oldali öntvényen) párosítószámú blokkfél csakis az utólagos javítgatásokkor keletkezhetett.
 Igaz, meg kell említeni nagyon kis számú esetet amikor a számbeütő munkás kihagyott egy karaktert véletlenül, de a számok logikájából ez egyből kiderülhet, sok éves kutatómunka alatt két ilyen eset derült még ki, tehát elhanyagolható.
Kanyarodjunk vissza a motorszámhoz.
Eredeti blokk esetén a motorszám egyezik a vázszámmal. Igen ám de rengeteg blokk készült alkatrésznek is, ezeket szám nélkül (párosító szám ezekben is volt csak motorszám nem) lehetett megvásárolni, és már az akkori időkben is ütöttek be mindenfélét utólag hogy egyezzen a forgalmi bejegyzéseivel.
Szám nélküli blokkokat készítettek szinte a gyártás egész ideje alatt, de a legtöbb az 1960 és ezt követő évekből kerül elő, itt a gyár már képes volt többet termelni, hogy a kereskedelem ezen igényét is kielégítse.
Tehát a lényeg, nagy elődeinknek volt alkalma hogy cserélgessék motorjaikat.

Több eset is van amivel a csereblokkok esetében ekkor találkozhatunk:

- a párosító szám lépett elő motorszámmá és a hivatalos szervek azt jegyezték be a forgalmiba. (tehát semmilyen új szám nem került beütésre)

- a rendszámot ütötték be szintén a hivatalos szervek a motorszám helyére

- beütötték a motorszámot úgy ahogy tudták

Mint tudjuk a motorszámból megállapítható járművünk évjárata, az hogy melyik hónapban készült és hányadik darabszámú volt az adott hónapban.
A párosító számok is árulkodnak valamiről amiről kevesen tudnak, ezeket a számokat sorszámszerűen ütötték be a gyártás folyamán, így ha hónapra pontosan nem is, de nagy valószínűséggel behatárolható melyik időszakhoz tartozik a motorblokk (még ha nem is rendelkezik vagy eltüntették a motorszámát).

Kis segítség azoknak akik bizonytalanok motorblokkjuk évjárata miatt:

8/1 tehát 1958 januári motorblokk a legkorábbi kiindulási alapunk és mivel ezt a maximum pár száz darabszámú null széria előzheti meg ezért nagy pontossággal kijelenthetjük, hogy 57 000 és 59 000 számozások körül indulhatott a Danuvia motorkerékpárok párosító számainak kezdete. Azért nem 00001-el indul mert a D-Csepelek gyártása ekkor már javában zajlik és egy ideig párhuzamosan gyártották egymás mellett a két modellt. A mellékelt kis táblázat segítséget nyújt az adott években eddig fellelt számok időrendjében.
Közel 400 db motorkerékpár adataiból alakult ki, ami nem kevés, de mivel jó sok masina került legyártásra még nagyon sok adat kell a további pontosításhoz, úgyhogy ne tekintse szentírásnak senki, inkább csak amolyan próféciának. :-)



Köszönet mindazoknak akik nem sajnálták összekenni a kezecskéjüket és börzéken, ismerősöknél szorgalmasan gyűjtötték és megosztották velem a számokat.