„A gyár békeprofiljának kialakítását végül is a jóvátételi szállításokba történő bekapcsolódás döntötte el.
1945. május
25-én az Iparügyi Minisztérium felszólítására a gyár vezetősége elvállalta
asztali órák szállítását. Az előkészítő tárgyalások után 1945. június 25-én
kiadott rendelés szerint „ a Magyarország által a Szovjetúniónak a hadműveletek
és az orosz területek megszállása során okozott károkért” az 1945. június 15-én
kötött szerződés értelmében 300.000 darab asztali órát kell szállítani 1946
január elsejéig havi 60.000 darabos tételekben.
Az órarendelés hosszabb időszakra eldöntötte
a Danuvia békeprofilját. A gyár vezetősége sok egyéb meggondolás mellett abból
indult ki, hogy az óraműves gyújtógyártó részleg többé-kevésbé éppen maradt és
bizonyos átalakításokkal képessé lehet tenni óragyártásra is. Ezenkívül
számításba vették az e téren már kialakult termelési tapasztalatokat is.
Ismeretes, hogy egy új termékfajtára való
áttérés minden esetben komoly előkészítést, az anyagi-műszaki feltételek
megteremtését igényli. Az óragyártás megindításakor 1945 nyarán ezek a
feltételek nem, vagy csak igen kis mértékben voltak meg. Ezért az óragyártásra
való berendezkedés, majd a gyártás megindítása egy viharos, sok nehézséggel és
küzdelemmel eltöltött korszakot hozott a gyár életébe.
Az óragyártás teljesítésére az Iparügyi
Minisztériummal együttműködve munkaközösséget hoztak létre, amelynek feladata
volt többek között a nyersanyagok és félkész termékek szállítása, a Danuvia az
alkatrészek kimunkálását és az órák szerelését végezte. Már 1945 nyarán
világossá vált, hogy az első hatvan ezres tétel szállítása határidőben nem
történhet meg. A szerződésben előírt mintapéldányok is csak augusztus 21-re
készültek el, amelyeket azonban megfelelő minőségű rugók és fogaskerekek hiányában
a szovjet átvevő szervek nem fogadtak el. Szeptember elején sikerült a megfelelő
mintapéldányokat elkészíteni, de eközben világossá vált, hogy a magyar ipar –
amely különben sem volt óragyártásra berendezkedve – nem tud megfelelő mennyiségű
és minőségű alkatrészeket, elsősorban rugókat szállítani, sőt bizonyos
szerszámok is hiányoztak.
1945 őszén kezdődött hosszadalmas
előkészület után került csak sor arra, hogy december folyamán a vállalat
megbízottai Svájcba utazhattak és onnan rugókat és szerszámokat vásároltak.
Az óragyártás mellett az igazgatóság a foglalkoztatottság
biztosítására más munkákat is keresett. Ezek közül a legjelentősebb az
autójavításra való berendezkedés volt. 1945 őszén magyar szervektől és szovjet
katonai alakulatoktól vállaltak részben készpénzfizetésért, részben a
kijavított gépkocsik bizonyos hányadának átengedéséért ilyen jellegű munkát.
1945 végén már kb. 140 gépkocsi roncs várt javításra a gyár udvarán. 1946
tavaszán azonban – mint ez az igazgatóság április 25-i ülésének jegyzőkönyvéből
kiderül – az autójavítás mérlege szomorú képet mutatott. A kedvezőtlen üzleti eredmény
miatt az igazgatóság az üzemi tanáccsal egyetértésben felszámolta az
autóügyletet.
Nem jártak kedvezőbb eredménnyel a többi hasonló jellegű kísérletek sem. A Danuviában 1945 őszétől foglalkoztak benzin forrasztólámpa
, traktor-előmelegítő, ATE-fékek és petróleum előtétkályhák
gyártásával, bérmunkát vállaltak a Ganz gyártól, stb. Ezek az ideiglenesen vállalt munkák lekötötték a gyár kapacitásának egy bizonyos hányadát, de az eredmények üzleti szempontból kedvezőtlenek voltak.
1945 telén és 1946 tavaszán a Danuvia
rendkívül nehéz helyzetbe került. Súlyosbította a helyzetet, hogy a jóvátételi
óraszállítások határidejének elmulasztása tetemes pönálét vont maga után.
Miután az 1945 augusztusára kitűzött első határidő, majd az azt követőek is
szállítás nélkül múltak el, a pönálé állandóan növekedett.
Az órarendelés nem teljesítése, illetve a gyártásban mutatkozó nehézségek kiélezték a gyáron belüli viszonyokat. Az üzemi bizottság felelősséget érzett a Danuvia egész munkájáért, és szinte állandóan foglalkozott a termelés gondjaival. 1945 őszén több alkalommal is rendkívül élesen bírálta a vállalat vezetését, amely ekkor nem állt feladata magaslatán.A gyár műszaki és kereskedelmi vezetése nem tudott megbirkózni az óragyártással, olyannyira, hogy 1946 augusztus 1-én a nem teljesítés miatt a Jóvátételi Hivatal az egész órarendelést törölte. Ez a lépés a szállítások nem teljesítése miatt indokolt volt, de kockára tette az üzem egész létét, a benne dolgozó ezer ember kenyerét. Így a stabilizáció beköszöntése a Danuviában újabb nehéz gondok forrásává vált.
Hosszú és bonyolult tárgyalások után a gyár vezetőségének sikerült engedélyt kapni az óragyártás folytatására és az elkészített órák értékesítésére a szabad piacon. Az órák értékesítését az Órakereskedelmi Rt. vállalta.
Az 1946 augusztus és szeptember hava volt talán a felszabadulás utáni korszak legnehezebb időszaka a gyár életének. 1946 szeptemberében a Gazdasági Főtanács sietett a Danuvia segítségére, 1.500.000Ft-os átállási hitelt bocsájtott a vállalat rendelkezésére. Ez átmenetileg stabilizálta a vállalatot, fedezte az óragyártásra való áttérés, a felszerszámozás jelentős részét, lehetővé tette az alkalmazottak illetményeinek kifizetését.
Az óragyártás igen lassan futott fel a rentabilitást biztosító mennyiségre. Ezt a mennyiséget a Gazdasági Főtanács által kiküldött revizorok napi 600 darabos termelésben jelölték meg. Az óra-tömeggyártásban sok akadállyal kellett megküzdeni, a gépek pontatlansága, az anyag egyenlőtlensége és rossz megmunkálhatósága miatt. November folyamán 19000 órát állítottak elő.
Jellemző a termelés egyenetlenségére, hogy az első félhónapban 11000 darab volt a gyártott mennyiség. Az első félhónapban 4935 darab volt hibás, kijavítás után is több mint 1000 darab került selejtbe, a második félhónapban a nagyobb mennyiségből csak 3566 darab volt hibás és mindössze 279 darab vált selejtté. Ez a 19000 darabos teljesítmény már biztosította volna a rentabilitást, de a termelés továbbra is ingadozott, és különösen sok gondot okozott az értékesítés.
1946 karácsonyakor minden dolgozó 1-1 órát kapott, amelynek árát később, részletekben vonták le.
Az 1946 folyamán kiszállított összes órák száma 14706 darab, amelyből a jóvátételi szállításra mindössze 6435 db került, eladásra 7161 darab jutott. A stabilizáció első öt hónapjának mérlege a Danuviában rendkívül kedvezőtlen képet mutat. A revizorok által kimutatott nyers veszteség 1.999.904 Ft volt, amelyet ellensúlyozott a raktáron lévő nyersanyag, félkész és készáru mennyisége. Ez a készlet egyedül órákból 1.963.000. Ft-ra rúgott, szinte fedezte a veszteséget, megfelelt 50.000 óra értékének. Ugyanakkor a magas készlet az óraértékesítés megoldatlanságát mutatta. Hiába közelítette meg az óragyártás a rentabilitás alsó határát, az értékesítés elmaradása következtében a vállalat állandó forgótőke hiánnyal küzdött, kénytelen volt kölcsönhöz és előlegekhez nyúlni. Jogosan merül fel az a kérdés: helyes volt-e az óragyártásra való berendezkedés. A kérdést a szükség döntötte el, a vállalat a felszabadulás után fizetett az előző vezetés egyoldalú fegyvergyártásra való berendezkedéséért.
A döntés helyessége mellett szólt az a körülmény is, hogy Magyarországon ilyen típusú - elsősorban ébresztő - óra gyártása nem folyt. A Danuvia által előállított órák minőségileg megfeleltek, minden vizsgálat versenyképesnek minősítette az órákat még külföldi piacokra is. Hangzottak el olyan vélemények is, hogy túl precízek, minőségük 40%-al jobb a Junghaus órákénál.
A gazdasági Főtanács utasítására a Danuvia 1947. március 31-i hatállyal az Elhagyott Javak Kormánybiztosságának kezelésébe került. AZ EJK 6.656/1947.sz. határozatával a vállalatot bérbe adta az IKART-nak. Ezzel a lépéssel a Danuvia tulajdonképpen a NIK (Nehézipari Központ) irányítása alá került. A NIK 1947 májusában Takáts László főmérnök személyében került a Danuviába.
Ez a lépés előkészítette a tőkés tulajdon kiszorítását a Danuviából és kedvezőbb feltételeket teremtett a gyár egész életének rendezéséhez.
Az 1947-es év azonban még tele volt küzdelmekkel és nehézségekkel. A műszaki vezetés az üzemi bizottsággal együttműködve az óragyártás havi 20.000 darabra való felfuttatását tűzte ki célul. Ez a célkitűzés az év folyamán irreálisnak bizonyult. Rendkívül nagy volt a termelés ingadozása. 1947 június utolsó hetében 4.200 órát gyártottak, júliusban 12.432 db-ot, augusztusban csak 7.536-ot. Az eredeti terv szerint júniusban 16.000 db, júliusban 18.000 db, augusztusban 20.000 db órát kellett volna gyártani. Az augusztusi termelés az előirányzat 50%-át sem érte el. Az elmaradás fő oka a nyersanyaghiány volt. Nem oldották meg a vállalat vezetésén belüli együttműködést sem, " az egyes osztályoknak bele kell avatkozniuk a másik ügyeibe és utána kell járni, hogy egy munka ami elindult, valóban befejezésre jutott-e. Hiányzik a lelkesedés a munkánál, és a leleményesség" - állapította meg az 1947 szeptember 23-i üzemvezetői értekezleten Takáts László NIK megbízott. A lelkesedés csökkenéséhez hozzájárult, hogy a munkások egy része bizonytalanságban volt, állandó átszervezések, áthelyezések, sőt elbocsájtások is folytak a gyárban.
Továbbra is sok gondot okozott az elkészült órák értékesítése. A belföldi piac a termelt mennyiségnek csak kb. egynegyedét tudta felvenni, az export körül állandóan újabb és újabb nehézségek merültek fel. A belföldi értékesítést a vállalattal kötött szerződés szerint az Órakereskedelmi Rt. végezte. Az Órakereskedelmi az órákat a Danuviától 52 forintért vette át, és 92-ért hozta forgalomba, közel 100%-os haszonnal. Ugyanakkor a Danuvia veszteségesen adta el az órákat, a gyár önköltsége 60 forint körül mozgott. 1947 augusztusában, az Órakereskedelmivel kötött szerződés lejártakor az üzemi bizottság saját kereskedelmi szerv felállítása mellett foglalt állást, ehhez azonban a felettes szervek nem járultak hozzá. Hosszas tárgyalások után az Órakereskedelmi Rt. vállalta 42.000 óra eladását, rajta kívül vidékre a Hangya részére 15.000, a NIK és a MÁSZ (Magyar Állami Szénbányák) dolgozói részére ugyancsak 15.000 óra szállítását vállalták kedvezményes áron. Az export is akadályokba ütközött, a magyar óra teljesen új volt a világpiacon. 1947. március 1-én a gyár svájci megbízottja többek között azt kérte, hogy az órákra legalább azt írják rá "svájci alkatrészekből gyártott ébresztőóra!" Az ár magasnak bizonyult, a szerkezet túl jó volt ébresztőórához képest. Az ébresztőóra a háború előtt főleg német gyártmányú tömegcikk volt, sajtolt fogaskerekekkel, húzott profilacélból készült meghajtó kerekekkel.
Az óragyártás mellett folytatták még a kísérleteket az írógépmodellekkel, kísérleteztek dinamógyártásra való berendezésekkel, stb.
1948-as zsebnaptár, fedlapján az óragyártásnál használt emblémával (ilyen jelzés található a lakatokon is) :
https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-WXhIR0RhYmdvYm1SUW52UWNWS0YwQT09
Az 1948. május 1-i felvonuláson a dolgozók már magukkal vihették az abban a hónapban legyártott 40.000-ik órát. A műszaki - szervezési feladatok megoldása után ezt a 40.000-es darabszámot minden hónapban teljesíteni tudta.
De a belföldi piac nem volt képes felvenni a gyár teljes termelését, s az a magáncég, amely a Danuvia óraexportját intézte, szintén nem volt felkészülve ilyen mennyiség értékesítésére. Az exportlehetőséget nehezítette az a körülmény is, hogy a háború alatt megrongálódott német óragyárak újból elkezdték a termelést és óráikkal elárasztották a nyugati piacot. Néhány hónap alatt ezért több mint 300.000 óra halmozódott fel az üzem raktárában. Ekkor az iparigazgatóság kezdeményezésére a vállalat vezetője és az exportcég tulajdonosa nyugat-európai körútra indult, s sikerült is a felgyülemlett raktárkészletet - valamivel a világpiaci ár alatt - eladniuk.
Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy az adott piacviszonyok között - elsősorban a hazai piac gyenge felvevőképessége miatt - a Danuviának át kell állnia az óragyártás helyett új, jövedelmezőbb termékek gyártására.
Danuvia órák a teljesség igénye nélkül:
(orca gyűjteménye)
Maróti József gyűjteménye:
Csordás Gábor gyűjteménye:
.jpg)
.jpg)
folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése